Rólunk

A Homerunt, előző nevén ISS Budapest-et, 2011-ben alapítottuk azzal a céllal, hogy a Budapesten tartózkodó külföldi túristáknak, munásoknak és diákoknak segítsünk szállást és otthont találni. Feladataink közé tartozott a lakások megtalálásán kívül azok takarítása és a velük kapcsolatban felmerülő összes probléma megoldása. Ügyfélkörünk és szolgáltatásaink az elmúlt több mint 5 év során folyamatosan bővültek. Az Airbnb berobbanása után két részre osztottuk az addigra többszörörsére duzzadt céget, és a teljeskörű lakáskezelésen kívül már a takarítás is elérhetővé vált, mint önálló szolgáltatás. Úgy éreztük, hogy a több mint fél évtizedes név és arculat már nem tükrözi megfelelően szolgáltatásaink mivoltát, ezért idejét láttuk egy ráncfelvarrásnak, hogy aztán újászületve Homerun néven térjünk vissza, és álljunk ügyfeleink rendelkezésére. Teljesen megújult formában ugyan, de az eddig megszokott minőségben.

5 éves múlttal a hátunk mögött a kifejezetten Airbnb-re szakosodott üzletágunk 7 munkatárs segítségével ma már több mint 55 lakás teljeskörű ügyintézéséről gondoskodik. A lakáskezelés mellett pedig egy 20 főből álló takarító személyzet szolgálja ki a tisztaságra vágyók minden kívánságát.

Kik vagyunk?

László Frenyó

A budapesti McDaniel College-ban végeztem, ahol tanulmányaim alatt az USA-ban és Németországban is éltem cserediákként. Ezalatt számos külföldivel találkoztam és mindkét oldalról volt szerencsém megtapasztalni milyen igényei vannak a külföldön élőknek. A Homerun előtt már egy sikeres rendezvényszervező és egy pénzügyi tanácsadó céget is alapítottam.

István Kis

Fiatalabb koromban itthon és külföldön is egyaránt éltem és tanultam. Ezalatt a saját bőrömön tapasztaltam milyen igényei vannak az idegen országban élőknek. A tapasztalataimat felhasználva már a Homerun elött is hasonló területen dolgoztam. Saját relokációs céget alapítottam, valamint ingatlanfejlesztéssel is több éveig foglalkoztam, ami tökéletes alapnak bizonyult, és nagyban hozzájárult a Homerun kezdeti sikereihez.

Katalin Vaszilev

Tanulmányaimat Magyarországon és Angliában folytattam. Előző munkáim során folyamatos angol nyelvű környezetben, külföldiek között dolgoztam. Rövid távú bérbeadással és ingatlankezeléssel 2011-ben kezdtem el foglalkozni. A területen szerzett tapasztalataimmal és szakértelmemmel 2014. óta dolgozom azon, hogy megalapozzam és megszilárdítsam a Homerun jó hírnevét a piacon.

Kérdése van?